ha nincs mibe kapaszkodni csak engedd szétesni a dolgokat..
nulláról kell kezdeni, vagy még lejjebbről.
nem ragaszthatsz meg mindent ami eltörött.
én sem tettem. nincs földi  megoldás a múltra.  fogadd el... csak fogadd el minden hibádat, ne legyél dühös önmagadra, másokra, vagy a sorsra. tanulj, és kapaszkodj a jövőbe. mindig lesz holnap. akárhogy is történik. új esélyek sorozata... bízz benne, hogy lesz aki a hibáid ellenére is megbocsájt és szeret.. és hidd, hogy nem követed el újból.. és hogy talán legközelebb kevésbé fog fájni a vége valami tökéletesnek.

minden csak egy pillanatig tart, mire éppen megszoknád, megszeretnéd, helyet melegítenél magadnak az életed egy szegmensében, vége lesz. és nem maradhatsz ott tovább.kilök magából a béke egy zivataros éjszakán, és hiába rúgod az ajtót teljesen jogos fájdalmad közepette... de ez az élet.  továbbküzdeni magad, és mindig csak egy pillanatra megtalálni a helyed. hogy újult erővel  folytathasd a véget nem érő  kutatást. mély megtörhetetlen hittel, hogy valahol   megtalálod, akármit is keresel. "az.apró.boldogságcseppek"

én hiszek benned. tudom hogy minden létezik ami csak megfordul a fejekben és szívekben. nem kell mosolyognod. éld meg a fájdalmat, vérző szívvel, ordíts ha úgy könnyebb, és a végén temesd el a meg nem történt jövőt, hiszen amíg bezárod magad a gyász közé, addig annyi mindenki veszíti el a lehetőséget hogy benne legyél a személyes meséjében  mint barát, szülő, társ, tanító.. 
és mindeközben nem mentesz meg semmit. csak kapaszkodsz egy haldokló vérző tetemébe, ahelyett hogy könnyeden búcsúcsókot lehelnél a homlokára és megköszönnéd  hogy annyi mindent kaptál tőle, hogy az lehettél mellette aki voltál.


most is rohadtul várnak rád valahol.