nehéz elengedni akármit is a szakadék peremén állva. amikor tudod hogy a megismételhetetlen ott volt a két kezed között és te megfojtottad, atomjaira zúztad, és most már muszáj hagyni, hadd vigye a szél, részben hogy elkerülje a további pusztításod, részben hogy megments belőle némi szépet is magadnak.
szinte belezsibbad a tested és az agyad amikor az elfogadásra gondolsz,  hiszen mi van ha... csak a ha sokszor eleve elveszett dolgokra vonatkozik. hogyha van még létjogosultsága egy kapcsolatnak, barátságnak, munkának, életszituációnak , akkor visszatér a lehetőség amikor újból felkészültünk rá.  más formában, és lehetséges hogy nem ugyanazon emberek álltal. de ott lesz. és felismerjük. rámosolygunk arra ami jön hogy : Hé én már ismerem ezt a helyzetet, nem ronthatom el megint.
és ha igazán elengedted az előző lehetőséget akkor mind az alapján amit tanultál,  képes leszel végre egyszer normálisan csinálni az életet.

senki nem mondja hogy könnyű továbblépni. de amikor valaki már megtette, akkor igazából nincs mit megmenteni. ha kirúgnak a munkahelyedről el kell fogadni. ne járhatsz be továbbra is dolgozni  mert hiszed hogy ha most tényleg jól dolgozol visszavesznek.  ezek a keresztlogikák az életben nem állják meg a helyüket. ha valamit elrontottál a múltban akkor a jövőben hiába változtatsz a hibákon, a múlt, múlt marad. 
de ha képes vagy tanulni és magadban újraírni a hibák eredetét. akkor  legközelebb talán jobban csinálhatod.. és egyszer a legvégén úgyis kiderül mi miért volt.. addig felesleges is ellenszegülni.